Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Vihart kavart a brit zászlóval a román államfő

Klaus Iohannis a Brexit irányelveit meghatározni hivatott EU-csúcs után rakta odébb a lobogót, amibe sok mindent belemagyaráztak.

Még szombaton történt az eset, ami bejárta a brit sajtót – hívja fel a figyelmet a Főtér. Klaus Iohannis államfő a rögtönzött körülmények között tartott sajtótájékoztatón néhány centiméterrel arrébb tette az útjában álló brit zászlót, amit a kamerák is rögzítettek, így a jelenet elérte a szélesebb nyilvánosságot is – írják.

A brit sajtó egy része alantasnak nevezte Iohannis gesztusát, ugyanis a zászlók használatára szigorú szabályok vonatkoznak, nem illik csak úgy félretolni egy másik ország zászlaját. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik könnyedebben értelmezték a szituációt és magát a Brexitet látták bele kicsibe, míg a szélsőségesek szerint Klaus Iohannis el akarta lopni a lobogót.

https://youtu.be/irEkgpC8Pww


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com