Észak-koreai hackerek támadtak meg külföldi bankokat

Észak-koreai hackerek állhatnak több mint 30 ország bankja ellen 2015 és 2017 között elkövetett kibertámadások sorozata mögött – jelentette csütörtökön az NHK japán állami televízió.

A tévé az amerikai Symantec kiberbiztonsági vállalatra hivatkozott a tudósítósában. Az értesülés szerint az észak-koreai hackerek által bevetett kártékony számítógépes program megfertőzte a bangladesi központi bank számítógépes rendszerét.

A behatolás eredményeképpen 81 millió amerikai dollárt utaltak át a Fülöp-szigetekre, ahol az részben bűnözők kezébe került.

A Symantec szakértőinek adatai szerint a csalók ugyanazokat az azonosító kódokat használták, amelyek segítségével behatoltak a Sony Pictures Entertainment japán-amerikai filmforgalmazó céghez, miután az Kim Dzsong Unt észak-koreai vezetőt parodizáló és az észak-koreai diktátor meggyilkolását ábrázoló vígjátékot akart megjelentetni.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint észak-koreaiak álltak a történtek mögött.
Hasonló számítógépes kódokat használtak az egyik vietnami bank ellen is, akkor egymillió dolláros kárt okoztak az elkövetők.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com