Amerikai-brit-román hadgyakorlat kezdődött pénteken a Fekete-tenger román felségvizein – tudatta az Agerpres hírügynökség a román haditengerészet közleményét idézve. A négynapos komplex manőverezésben a román haditengerészet Regele Ferdinand nevű fregattja és két aknaszedője az amerikai Oscar Austin rombolóval együtt gyakorolja a tengeralattjárók elleni, illetve a felszíni fenyegetések elleni harci műveleteket.
A hadgyakorlat légelhárító műveletekre is kiterjed, amelyeken a támadó szerepét a román légierő két MiG-21 LanceR típusú és a brit légierő két Typhoon típusú harci gépe látja el.
A hadgyakorlat célja a részt vevő NATO-tagországok haditengerészete, illetve más fegyvernemek közötti együttműködés erősítése – írta az Agerpres.
Az Oscar Austin hadihajó Tomahawk manőverező robotrepülőgép-kilövő állásokkal, tüzérségi rendszerekkel és tengeralattjárók ellen bevethető torpedókkal van felszerelve, amely fegyverrendszerek együttesen ezer kilométeres hatótávolságon belül lehetővé teszik az ellenséges erők semlegesítését.
Az amerikai romboló a hadgyakorlat előtt egy napra kikötött a romániai Konstancán (Constanta), hogy legénysége meglátogathassa a román haditengerészet parancsnokságát és más közintézményeket.
A brit légierő négy Eurofighter Typhoon típusú vadászgépe május elsejétől kezdte meg – a román légierő MiG-21 LanceR-jeivel közösen végzett – járőrszolgálatát a román légtérben. A négy brit vadászgéppel együtt 150 fős földi kiszolgáló személyzet is érkezett április végén négy hónapos szolgálatra a Konstanca megyei Mihai Kogalniceanu légi támaszpontra.
A NATO – Oroszországtól tartó keleti tagállamainak kérésére – a Krím félsziget orosz annektálása után döntött keleti szárnyának megerősítéséről. Ennek jegyében az amerikai hadihajók egymást váltva biztosítanak szinte folyamatos amerikai jelenlétet a Fekete-tengeren, annak ellenére, hogy a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói nem tartózkodhatnak három hétnél hosszabb ideig ezeken a vizeken.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek