Lengyel külügyminiszter: „semmi ok nincs arra, hogy Magyarországot megbüntessék”

Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja – közölte a varsói külügyminisztérium.

A tárca honlapján megjelent közlemény szerint Waszczykowski azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy az Európai Parlament szerdán elfogadott határozatában az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás előkészítését kérte Magyarországgal szemben, ahol szerinte fennáll a „jogállamiság rendszerszintű fenyegetése”.

Waszczykowski a telefonbeszélgetésben hangsúlyozta: az Európai Unió alapját képező értékeket és alapelveket meg kell őrizni, és garantálni kell. „Ugyanakkor nem kevésbé fontos az, hogy minden tagállamnak joga legyen a belpolitikában az állami szuverenitás elve szerint működni” – hangsúlyozta a lengyel külügyminiszter.
„Ma nem látok semmi okot arra, hogy Magyarországot megbüntessék” – szögezte le a közlemény szerint Waszczykowski.
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt európai parlamenti képviselői – akik az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartoznak – szerdán a Magyarországra vonatkozó európai parlamenti határozat ellen voksoltak, ellenben az Európai Néppárthoz tartozó ellenzéki lengyel képviselők többsége megszavazta a határozatot.

Az ellenzéki Lengyel Parasztpártnak ugyancsak az Európai Néppárthoz tartozó képviselői viszont tartózkodtak a szavazásnál. Marek Jurek, aki egy, a PiS-szel szövetséges jobboldali lengyel törpepárt képviseletében a lengyel kormánypárt EP-frakciójában foglal helyet, felszólalásában kiállt Magyarország mellett, és botrányosnak minősítette az EP határozatát.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com