Külügyminisztérium: lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a CEU-ról

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a Közép-európai Egyetemről (CEU), hiszen több ilyen egyezmény létezik a két ország kormánya között.

Menczer Tamás pénteken sajtóhíreket megerősítve az MTI-nek elmondta, korábban az amerikai és a magyar kormány három oktatási megállapodást is kötött, ezért nem érthető az amerikai fél azon álláspontja, hogy kormányuk oktatási együttműködési megállapodással kapcsolatban nem lenne illetékes.
Hangsúlyozta:

a CEU-val kapcsolatos vitában jelenleg nem Magyarország térfelén pattog a labda, hetek óta várják egy kérdésre a választ az Egyesült Államoktól.

Hozzátette, Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott nem sokkal kinevezése után felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok magyarországi ügyvivőjével, három hete tárgyalásokat is folytattak. Azóta várják a választ arra a kérdésre, hogy ki a főtárgyaló, kihez tudnak fordulni, de erre a kérdésre nem érkezett válasz.
A sajtófőnök megjegyezte, hogy Kínával a külföldi egyetemek témájában előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, nem állnak messze a kormányközi megállapodástól.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com