A manchesteri robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el egy nála lévő pokolgéppel, ő maga is meghalt – jelentette be kedd reggel a brit rendőrség.
Abban egyelőre nem biztos a rendőrség, hogy az illető egyedül hajtotta-e végre a támadást, vagy voltak segítői. A halálos áldozatok száma 22-re emelkedett a korábbi 19-ről, és a halottak között gyerekek is vannak. Egyelőre nem világos, hogy a merénylőt is a halálos áldozatok közé sorolják-e.
Az éjszaka több mint 400 rendőr dolgozott a terrortámadás körülményeinek felderítésén és a helyszín biztosításán.
Az Iszlám Állam jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezet közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt.
A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek