Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Budapest magyarázkodhat Moszkva előtt

Mint az utólag kiderült, Románia után Magyarország sem engedte be légterébe az orosz gépet.

 

Mint azt a KárpátHír is megírta, Bukarest nem engedte be légterébe a Moszkva-Chisinau útvonalon közlekedő repülőgépet, amelyen Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes utazott – erősítette meg a román hírügynökségek értesülését a bukaresti külügyminisztérium.

Bukarest arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását.

Rogozin az Interfax orosz hírügynökségnek később úgy nyilatkozott, hogy a román mellett a magyar hatóságok is megtagadták, hogy a repülőgépe áthaladjon az ország légterén, illetve – tekintettel a gépen lévő üzemanyag mennyiségére – leszálljon Budapesten.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com