Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal

Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Ha Észak-Korea úgy dönt, hogy befagyasztja nukleáris programját és hajlandó párbeszédet kezdeni nukleáris leszereléséről, Dél-Korea és a nemzetközi közösség kész lenne arról tárgyalni, hogy milyen lehetséges jutalommal viszonozza ezt – jelentette ki Mun Dzse In dél-koreai elnök kedden a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) manilai csúcstalálkozóján.

„Úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű eljutni Észak-Korea teljes nukleáris lefegyverzéséhez a közeljövőben, tekintve az észak-koreai nukleáris és rakétaprogram legújabb fejleményeit”

– mondta egy sajtótájékoztatón a dél-koreai államfő. „Ez azt jelenti, hogy Észak-Korea valószínűleg előbb fagyasztaná be nukleáris programját, és csak utána jutna el annak teljes lefegyverzéséhez, de ha ez megtörténik, azt hiszem, hogy mi (Szöul) és a nemzetközi közösség tárgyalhatunk arról, hogy mit tehetnénk ezért cserébe” – tette hozzá. Ezzel kapcsolatosan Mun kijelentette: bármi szóba jöhet abban az esetben, ha Észak-Korea hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

A dél-koreai elnök ezt az ASEAN manilai csúcstalálkozóján fejtette ki, amelynek egyik legfőbb témája az észak-koreai nukleáris- és rakétaprogram jelentette fenyegetés. A dél-koreai államfő helyi idő szerint vasárnap érkezett meg a Fülöp-szigetek fővárosába.

A Koreai-félszigeten feszült a helyzet részben az észak-koreai atom- és rakétaprogram fejlesztése, másrészt az Egyesült Államok és térségbeli szövetségeseinek gyakorlatozásai miatt. Júliusban Észak-Korea kétszer hajtott végre kísérletet ballisztikus rakétákkal, majd augusztus végén és szeptember közepén még két rakétát indított, amelyek átrepültek Japán területe felett. Szeptember 3-án Phenjan bejelentette, hogy sikeres föld alatti robbantást hajtott végre hidrogénbombával. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa emiatt szigorította a Phenjan elleni szankciókat.
A dél-koreai és amerikai haditengerészet a múlt szombaton nagyszabású hadgyakorlatot kezdett a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében.


Református

Népszerű tartalom

Zelenszkij üzent Trumpnak: Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat
Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, figyelmeztet Szijjártó Péter
Ursula Von der Leyen bemutatta az EU új, 150 milliárd eurós védelmi csomagját
Az amerikai katonai segélyek szüneteltetése az ukrán légvédelmet és a tüzérséget érintik hátrányosan
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Kövessen minket a
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
107
Ön szerint helyes lépés, hogy Trump felfüggesztette az Ukrajnának szánt katonai segélyt?

FRISS hírek




Partnerünk

Megtalál minket a
NAV honlapján is!

NAV
KárpátHÍR ... : .