Népszerű tartalom
Top10
- „Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Trump Zelenszkij bocsánatkérő levele után: Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút
- Elon Musk elképesztő ötlettel állt elő Zelenszkijjel kapcsolatban
- Biztosan hullazsákban végzi, aki jelentkezik az ukrán seregbe
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Cáfol az amerikai pénzügyminiszter: szó sincs semmiféle megállapodásról az ukránokkal
- Orosz katonai szakértő: valójában csak egy trükk Trump legújabb lépése az ukrajnai támogatások leállításáról
- Újabb állam jelentkezett be az orosz-ukrán béketárgyalásokra
Partnerünk

Ismét bíróság elé állnak a leváltott katalán kormány előzetes letartóztatásban lévő tagjai pénteken; a politikusok maguk kérték, hogy vallomást tehessenek, miután ügyüket a legfelsőbb bíróság átvette a központi büntetőbíróságtól.
Pablo Llarena bíró szerdán döntött a nyolc volt kormánytag meghallgatásáról, akik személyes helyzetük felülvizsgálatát kérték az ügyben eljáró új bírótól. A spanyol sajtó értelmezése szerint a vallomástételi szándék stratégiaváltás a politikusok részéről, akik abban bíznak, hogy a bíróság szabadlábra helyezi őket, így részt vehetnek a katalán parlamenti választásokat megelőző, december 5-én kezdődő hivatalos választási kampányban.
November 2-án kerültek előzetes letartóztatásba, a bíróságon nem voltak hajlandóak válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire, hanem kizárólag a védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek.
Santi Vila, a volt kormány egyetlen olyan tagja, aki minden kérdésre felelt, óvadék ellenében szabadlábon védekezhet az eljárásban, ahogy a feloszlatott parlament elnökségének tagjai is, akik szintén részletes vallomást tettek a bíróságon.
A nyolc kormánytag előzetes letartóztatását akkor Carmen Lamela bíró azzal indokolta, hogy fennáll a szökésnek, a bűnismétlésnek és a bizonyítékok megsemmisítésének a veszélye. Ügyvédeik fellebbeztek a kényszerintézkedésről szóló bírói döntés ellen, de azt a központi büntetőbíróság elutasította.
A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást a spanyol állami főügyész október 30-án.
A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként minősíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.
„Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én” – hangsúlyozta a főügyész.
- Megbuktatná Zelenszkijt Amerika? – Titkos tárgyalásokat folytatott Trump csapata az ukrán ellenzékkel
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Jön a történelmi EU-csúcs, amibe előre belekavart a magyar kormány
- A 14. évüket betöltött fiatalok kartoni nyilvántartásba vételéről szóló álhírek terjednek az ukrán sajtóban
- Árnyékdiplomáciai lépésekről egyeztetett az amerikai és az ukrán elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
- Itt a bejelentés: jön az újabb amerikai-ukrán egyeztetés
- A CNN szerint heteken belül elfogyhatnak a Patriot rakéták Ukrajnában
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Konstancában kellene kialakítani az ukrán újjáépítés egyik központját – román javaslat
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Új szabályokat fogadott el a kormány: ezúttal ki kap haladékot a mozgósítás alól?
- „Azonnal le kell állniuk” – Ukrajna kemény feltételeket szabott Moszkvának a háború lezárásával kapcsolatban
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Trump Zelenszkij bocsánatkérő levele után: Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút
- Elon Musk elképesztő ötlettel állt elő Zelenszkijjel kapcsolatban
- Biztosan hullazsákban végzi, aki jelentkezik az ukrán seregbe
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Cáfol az amerikai pénzügyminiszter: szó sincs semmiféle megállapodásról az ukránokkal
- Orosz katonai szakértő: valójában csak egy trükk Trump legújabb lépése az ukrajnai támogatások leállításáról
Népszerű tartalom
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
FRISS hírek
- Megbuktatná Zelenszkijt Amerika? – Titkos tárgyalásokat folytatott Trump csapata az ukrán ellenzékkel
- Kirúgták állásából a prágai villamosvezetőt, aki ukránokat utasított ki a járműből
- Összeomlás előtt: az ukrán férfiak nem akarnak a fronton meghalni, a veszteségek meghaladják a sorozottak számát
- Jön a történelmi EU-csúcs, amibe előre belekavart a magyar kormány
- A 14. évüket betöltött fiatalok kartoni nyilvántartásba vételéről szóló álhírek terjednek az ukrán sajtóban
- Árnyékdiplomáciai lépésekről egyeztetett az amerikai és az ukrán elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
- Itt a bejelentés: jön az újabb amerikai-ukrán egyeztetés
- A CNN szerint heteken belül elfogyhatnak a Patriot rakéták Ukrajnában
- Állítólag Donald Trump hivatalában öt pontos vádirat áll készen Zelenszkij ellen
- Konstancában kellene kialakítani az ukrán újjáépítés egyik központját – román javaslat
- Ukrajnának még 3–7 évig ki kell tartania, mert csak Oroszország összeomlása hozhatja el a békét, állítja egy ukrán tiszt
- Új szabályokat fogadott el a kormány: ezúttal ki kap haladékot a mozgósítás alól?
- Európában egyre több szó esik arról, hogy orosz pénzből támogatnák Ukrajnát
Partnerünk
NAV honlapján is!
