Népszerű tartalom
Top10
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Egyre közelebb a béke: az orosz külügyminiszter után ukrán kollégájával is találkozhat Marco Rubio
Kína határozottan ellenzi, éppen ezért nem is vesz részt a külügyminiszterek vancouveri találkozóján, amelynek témája az észak-koreai válság – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Lu Kang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
A szóvivő úgy véli, hogy az esemény csak megosztottságot szül a nemzetközi közösségen belül, és hátráltatja a Koreai-félsziget problémáinak megoldására tett erőfeszítéseket.
Lu szerint
a találkozó nem járulhat hozzá érdemben a feszültség enyhítéséhez a térségben, mert nem minden érintett vesz részt rajta.
Kína Észak-Korea egyetlen nagyhatalmi szövetségese, valamint legjelentősebb kereskedelmi partnere.
A január 16-án tartott vancouveri konferenciát Kanada és az Egyesült Államok szervezi. Célja, hogy megmutassa a nemzetközi közösség egységét az észak-koreai atom- és rakétaprogrammal szemben. A várakozások szerint mintegy 20 állam külügyminisztere vesz részt a találkozón.
Az eseményt december végén jelentette be Rex Tillerson amerikai és Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.
Tillerson hangsúlyozta:
a találkozó üzenete az lesz, hogy a nemzetközi közösség nem tűri meg Észak-Koreát az atomfegyverekkel rendelkező nukleáris hatalmak klubjában.
„Egy a célunk: a Koreai-félsziget teljes, végleges és ellenőrizhető atomfegyvermentesítése” – hangoztatta.
Észak-Korea eddig hat kísérleti atomrobbanást hajtott végre, a legutóbbit és eddig a legerősebbet tavaly szeptemberben. Az ősz folyamán pedig többször lőtt fel ballisztikus rakétát, s saját állítása szerint már képes csapást mérni az Egyesült Államok területére. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nukleáris fegyverkezés miatt szankciók sorozatával sújtotta az ázsiai országot. A phenjani rezsim az elmúlt napokban késznek mutatkozott a nyitásra. Észak- és Dél-Korea kedden évek óta először magas szintű hivatalos tárgyalásokat folytatott.
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Ez áll az Európai Tanács ukrajnai háborúval kapcsolatos zárónyilatkozatában, amelyet egyedüliként Orbán nem írt alá
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
Népszerű tartalom
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
FRISS hírek
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- Francia Mirage repülőgépeket vetett be az ukrán hadsereg
- Nyolc precíziós csapást hajtott végre az elmúlt hét folyamán az orosz hadsereg
- Zelenszkij: A valaha volt legintenzívebb munka folyik Amerikával
Partnerünk
NAV honlapján is!
