Népszerű tartalom

Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
Tízezer ukrán katonát keríthetnek be Kurszknál az oroszok

Top10


Irán fokozhatja nukleáris teljesítményét

Irán képes arra, hogy fokozza nukleáris tevékenységét, különösen az urándúsítás területén, ha az Egyesült Államok felmondja Teheránnak a nemzetközi közösséggel kötött 2015-ös atomalkuját – jelentette ki Behruz Kamálvandi, az iráni atomenergetikai szervezet (AEOI) szóvivője.

 

„Az AEOI-nak megvan a képessége arra, hogy fokozza tevékenységét számos területen, különösen az urándúsítást illetően abban az esetben, ha az Egyesült Államok eláll a megállapodástól” – idézte a szóvivőt a helyi sajtó. Január 12-én jár le ugyanis a határideje annak, hogy az amerikai elnök aláírja a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat.

Habár az üggyel kapcsolatosan legutóbb tartott beszédében az amerikai államfő nem mondta fel az iráni atomalkut, elutasította annak írásbeli igazolását, hogy Teherán eleget tesz a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek, kijelentve, hogy Irán nem a megállapodás szellemében cselekszik.

Irán 2015 nyarán egyezett meg Németországgal, Kínával, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal atomprogramjának korlátozásáról az ellene életbe léptetett szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. A megállapodást azonban a tavaly hivatalba lépett amerikai államfő többször is megkérdőjelezte.


Református

Népszerű tartalom

Trump és Musk a Starlinket is kikapcsolhatják Ukrajna felett, Európában már készülnek a vészforgatókönyvek
Elon Musk: egyetlen lépéssel be tudom dönteni a teljes ukrán frontvonalat
170 magyar tudós nyilatkozatban áll ki Ukrajna mellett
Oroszország pusztító drónáradatot indított – Ukrajna mélyen Oroszországban csapott le
Tízezer ukrán katonát keríthetnek be Kurszknál az oroszok
KárpátHÍR ... : .