Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Angela Merkel: Az iszlám is része Németországnak

A német kancellár szerint azoknak, akik nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák.

A kancellár új kormány programját ismertető parlamenti beszédében hangsúlyozta: vitán felül áll, hogy Németországot történelmileg a kereszténység és a zsidóság formálta, de az is igaz, hogy az ott élő nagyjából 4,5 millió muszlim vallása is az ország része.

Sokan nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, és minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák, a kormánynak viszont nemcsak vitákat kell folytatnia, hanem cselekednie is kell, méghozzá a társadalmi összetartás erősítésének céljával – mondta Merkel, kiemelve, hogy új, állami ellenőrzés alatt álló rendszert kell kidolgozni a muszlim papok képzésére, mert a korábbi megoldás, a „vendégmunkás imámok modellje” nem megfelelő a 21. században.

Hangsúlyozta, hogy a németországi muzulmánok döntő többsége elutasítja a szélsőségeket és az iszlamista terrorizmust.

Merkel ezzel újra megerősítette, amit Horst Seehofer belügyminiszter múlt heti nyilatkozata után már elmondott. Seehofer egy lapinterjúban úgy fogalmazott, az iszlám nem része Németországnak, „de a nálunk élő muzulmánok magától értetődően Németországhoz tartoznak”.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com