Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba hozzátéve, hogy az ország azokat a harci eszközöket is célba veheti, amelyekről a rakétákat indítják.
Oroszország csak hadd esküdözzön! Készüljenek, mert a rakéták menni fognak, sőt szépek, újak és „okosak” lesznek! Senkinek sem kellene gázzal saját népüket gyilkoló állatokkal társulni, akik ráadásul még élvezik is a mészárlást – fogalmazott mikroblogja legfrissebb bejegyzésében Donald Trump. Az orosz hadsereg már március 13-án bejelentette, válaszolni fog bármilyen Szíria elleni amerikai csapásra, célba véve mind a rakétákat, mind a támadásban részt vevő indítóállásokat. Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök legszorosabb szövetségese az országban dúló fegyveres konfliktusban.
A Szíriára mérendő potenciális csapás azért került ismét napirendre, mert helyszíni jelentések szerint múlt szombaton gáztámadás érte a Damaszkusz mellett fekvő Dúmát, több tucatnyian meghaltak, és a Nyugat az Aszad-rezsimet teszi felelőssé ezért.
„Ha az amerikaiak támadnak, akkor a rakétáikat le fogjuk lőni, és azokat az állásokat is, ahonnan indították őket” – mondta arabul az orosz nagykövet.
Hozzátette, hogy ki kell zárni a közvetlen összecsapás lehetőségét, és Moszkva nyitott a tárgyalásokra.
Moszkva:
Az „okos rakétáknak” a terroristák irányába kellene szállniuk
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Facebook-bejegyzésben reagált az amerikai elnök Twitter-üzenetére: „az okos rakétáknak a terroristák, nem pedig a törvényes kormány irányába kellene szállniuk, amely több éve harcol a nemzetközi terrorizmussal a saját területén” – írta Zaharova.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek