Turcsinov az atomfegyvert hiányolja

Történelmi hibának nevezte az atomfegyver-leszerelést Olekszandr Turcsinov.

Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Hivatal (RNBO) titkára szerint csak azzal volna lehetséges megakadályozni egy nagyobb katonai agressziót. Bár nem mondta ki, de egyértelmű, hogy itt Oroszországra gondolt.

Turcsinov így fogalmazott: „Azt a következtetést tudom csak levonni, s lehet, hogy ez sokaknak nem fog tetszeni, de történelmi hiba volt az atomfegyverzetünk leszerelése. Azok a biztonsági garanciák, amiket Ukrajna kapott, még annak a papírnak az árát sem érik, amire azt leírták.”
Hozzátette:

világosan meg kell érteni mindenkinek, ameddig Ukrajna nem lesz a NATO tagja, márpedig ez nem lesz korán, addig kizárólag a saját erejére támaszkodhat, amint azt a 2014-es események is igazolták.

Turcsinov sürgette az ország védelmi képességeinek gyors javítását, olyan eszközök kifejlesztését, amivel féken tartható egy agresszor.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com