Egy négytagú család meghalt Kelet-Ukrajnában, amikor autójukkal aknára hajtottak. A rendőrség közleménye szerint az esetet terrorcselekménynek minősíthetik.
A tragédia Luhanszk megyében az ukrán erők és a kelet-ukrajnai felkelők közötti ütközőzóna 30 kilométer széles térségében történt – közölte Tetjana Pohukaj a Luhansz megyei rendőrkapitányság szóvivője szerda délután. A rendőrséget egy helyi lakos értesítette arról, hogy szomszédai – egy középkorú házaspár, fiúk és felesége – egy Shevrolet Niva típusú személygépkocsival április 7-én ismeretlen helyre távoztak, és azóta nem adtam magukról életjelet.
„A családot azonnal keresni kezdte a rendőrség, végül az ütközőzónában megtalálták az autójuk roncsait. Az elsődleges vizsgálatok szerint a gépjárművel egy tankelhárító aknára hajtottak rá, ami felrobbant. A gépkocsi mellett megtalálták a négy eltűnt személy elszenesedett holttestét”
– tájékoztatott a szóvivő. A rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek a felderítésére. Nem kizárt, hogy terrorcselekménynek minősítik az esetet.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek