20 millió hrivnya után kutatnak az állami vasútnál

Házkutatást rendeltek el az Ukrán Vasutak központi irodájában.

A házkutatást a titkosszolgálat és a főügyészség közösen tartotta, amit az állami cég belső biztonsági szolgálata is biztosított. A vállalat ideiglenes vezetése bejelentette: az ő érdekük is, hogy feltárják az esetleges törvénytelenségeket az Ukrzaliznicján belül.

Nem sokkal korábban a vádhatóság bejelentette, a társaság 4 magas rangú vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy közük lehet 20 millió hrivnya törvénytelen felhasználásához. Emellett bizonyítékuk van arra, hogy a különböző „zsíros” beosztásokat pénzért árulták.

Mint az ismert, korábban a lengyel topmenedzsertől, Vojceh Balcuntól reméltek csodát az ukrán vasúttársaságtól, de az ukrán valóságba csöppenve kisvártatva ő is lemondott posztjáról és inkább távozott.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com