Donald Trump amerikai elnök a hétvégi, Szíriában elkövetett vegyifegyver-támadás miatt akar lecsapni a damaszkuszi kormányerőkre. A szíriai rezsimet támogató Oroszország jelezte: hadereje készen áll a rakéták megsemmisítésére. A légi forgalmat irányító Eurocontrol arra figyelmeztette a légitársaságokat, hogy a következő 72 órában bármikor megindulhatnak az amerikai rakéták Szíria irányába. Több légitársaság módosította a repülési útvonalait a térségben – hangzott el az M1 Hiradó műsorában.
Robotrepülőgépekkel felfegyverzett amerikai hadihajók indultak a virginiai Norfolk bázisról. A legénység készen áll arra, hogy csapást mérjen szíriai célpontokra. Washington szerint a szíriai Dúma elleni vegyifegyver-támadást a szíriai kormányerők hajtották végre. A bombázásban 70-en haltak, meg és ötszáznál is többen megsebesültek.
Az amerikai elnök válaszcsapásokat jelentett be, de döntés még nincs az Aszad erőit célzó rakétatámadás elindításáról. Donald Trump a szíriai kormányrezsimet támogató Oroszországot is figyelmeztette, hogy hamarosan kilövik – ahogy fogalmazott – az okos, amerikai rakétákat.
Moszkva erre úgy válaszolt, hogy azokat sorra meg fogja semmisíteni. Közben Irán is támogatásáról biztosította a szíriai rezsimet, amely mindenesetre elkezdte kiüríteni a repülőtereit.
A légi forgalmat irányító Eurocontrol figyelmeztetésére a légitársaságok sorra megváltoztatták repülési útirányukat a térségben.
Washington tervezett akciójához az Egyesült Királyság és Franciaország is csatlakozna. A brit kormány mai kormányülésén vitatja meg a közös válaszcsapás lehetőségét. Theresa May brit kormányfő már előre jelezte, hogy ő a kormány jóváhagyása nélkül is kész a katonai akcióban való részvételre. Emmanuel Macron francia elnök a következő napokban ígért választ.
A szíriai hadsereg időközben ellenőrzése alá vonta a lázadók kezén lévő Dúma városát. A szemben álló szíriai feleket békítő orosz központ parancsnoka egyben azt is bejelentette, hogy mindaddig, amíg helyreáll a szíriai kormány törvényes hatalma, a városban az orosz katonai rendőrség alakulatai fogják fenntartani a rendet.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek