Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Moszkva: német klórt, brit füstbombákat találtak Kelet-Gútában

Németországból származó klórt tartalmazó tartályokat és az angliai Salisburyben gyártott füstbombákat találtak szíriai kormányerők Kelet-Gútának a Damaszkusz ellen harcoló fegyveresek ellenőrzése alól felszabadított részén – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Zaharova emlékeztetett rá, hogy mind az orosz, mind a szíriai vezetés több alkalommal is figyelmeztetett a kormányellenes militánsok által előkészített, vegyi fegyverrel végrehajtandó provokációkra. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szíriai kormányerők által visszafoglalt kelet-gútai területeken korábban is fedeztek fel vegyi laboratóriumokat és vegyi fegyvereket.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes közölte: kormányellenes fegyveresek továbbra is akadályozzák, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőrei eljussanak a Kelet-Gútához tartozó Dúmába, ahol április 7-én állítólag vegyi támadás történt.

A feltételezett incidens miatt az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország egy héttel később katonai csapást mért Szíriára. Zaharova azt mondta, a három szövetséges ország csapásai azt a célt szolgálták, hogy „a radikálisok és a szélsőségesek” rendezhessék soraikat. A szóvivő közölte, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával pénteken Moszkvában megvitatja majd a szíriai rendezés kilátásait az ország elleni támadás tükrében.

A Szkripal-ügyről szólva Zaharova elmondta, hogy Moszkva továbbra is mindenre kiterjedő válaszokat vár az OPCW-nek és Londonnak feltett kérdéseire, valamint kész a nyomozásban való együttműködésre. Azt javasolta, hogy Nagy-Britannia ne siessen a bizonyítékok megsemmisítésével.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com