Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Elfogtak egy dzsihadistát, akinek köze lehetett 9/11-hez

Kurd erők elfogták Észak-Szíriában Mohammed Haydar Zammar szíriai-német kettős állampolgár dzsihadistát, aki a feltételezések szerint segédkezett az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek előkészítésében – közölte csütörtökön a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője.

„Zammart néhány napja vették őrizetbe Észak-Szíriában, miután egy ideje már megfigyelték őt” – mondta az illetékes a dpa német hírügynökségnek.

Egy másik kurd katonai illetékes szerint az Iszlám Államhoz csatlakozott dzsihadistát biztos helyre szállították a terrorszervezet egykori fellegvárának, Rakkának a közelében, ahol most a kurd biztonsági szolgálat, az Asajis kihallgatja. Mindkét kurd forrás hallgatott arról, hogy pontosan mikor sikerült kézre keríteniük a dzsihadistát. Zammar 1960-ban született Aleppóban, tízévesen Németországba költözött. Úgy tudni, már fiatalon csatlakozott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, és segített a 2001. szeptember 11-i merényletek végrehajtóinak toborzásában. Azt viszont homály fedi, hogy magáról a terrortámadásról előzetesen mennyit tudott.

2001-ben Marokkóban őrizetbe vették, állítólag amerikai ügynökök segítségével. Ahelyett viszont, hogy kiadták volna az Egyesült Államoknak, a szíriai hatóságok kezére került. Szíriában 12 év szabadságvesztésre ítélték, mert tagja volt az országban betiltott Muzulmán Testvériség szervezetének is. Szíriai aktivisták szerint 2013-ban a damaszkuszi kormány és iszlamista lázadók fogolycsere-megállapodásának keretében szabadult.

A szíriai kurd milíciák állítása szerint az Iszlám Állam számos harcosát sikerült elfogniuk, köztük Európából érkezett dzsihadistákat is. Viszont arra panaszkodnak, hogy nincsenek meg a feltételeik huzamosabb fogva tartásukhoz. Mint mondták, a náluk raboskodó mintegy négyszáz Európából érkezett iszlamista között vannak britek, németek és franciák is.

A szíriai arab és kurd harcosokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres ellenzéki ernyőszervezet egyik tisztségviselője megerősítette a dpa számára, hogy a külföldi szélsőségesek számukra „nagy problémát jelentenek, mert származási országaik nem igazán akarnak együttműködni annak érdekében, hogy visszavegyék és bíróság elé állítsák őket”. Hozzáfűzte: „Egész egyszerűen országaik azt akarják, hogy maradjanak és haljanak meg Szíriában”.

Ebrahim Ebrahim észak-szíriai kurd tisztségviselő a dpa-nak elmondta, hogy bizonyos európai államok, köztük Franciaország is világossá tette: nem akarják ezeknek a szélsőségeseknek a visszatérését.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com