Top10
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Partnerünk
Népszerű tartalom
„Mindenhatóvá” válhat Törökországban Erdogan
„Mindenhatóvá” válhat Törökországban Recep Tayyip Erdogan, ha újra elnökké választják a júniusra előre hozott választásokon – mondta Hóvári János volt ankarai nagykövet pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A népszavazáson jóváhagyott alkotmányreform szerint ugyanis megszűnik a miniszterelnöki poszt, ezért több hatalmat kap, mint a francia vagy az orosz elnök, sőt az Egyesült Államok elnöke is megirigyelhetné a jogköreit – közölte az egyetemi tanár.
Úgy vélekedett: a választást a 18-20 százaléknyi kurd szavazat fogja eldönteni, ám így is valószínű, hogy Erdogan a kétfordulós eljárásban megszerzi a voksok több mint felét.
Az Európai Unió megfogalmazhat ugyan bírálatot a hatalmi koncentráció miatt, ám nem tehet mást, mint hogy elfogadja az eredményt – mondta a volt ankarai nagykövet.
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal a védelmi miniszternél vizsgálódik
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
FRISS hírek
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra