Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Mégsem csökkentik jelentősen az uniós kohéziós alapot

A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben – értesült kedden több lengyel sajtóforrás, ezt megerősítette Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is. Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési tervezet keretszámait.

A lengyel közszolgálati rádió kedden nem hivatalos forrásaira hivatkozva arról számolt be: a brüsszeli testület aznap virradóra letett a kohéziós, valamint a közös agrárpolitikára (KAP) szánt alapok jelentős csökkentéséről. A kohéziós alapokat a javaslat szerint végül 10 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 5 százalékkal csökkentik. A kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására így 392 milliárd eurót, a mezőgazdaságra 336 milliárd eurót szánnának a hétéves ciklusban.

Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió kedden felidézte: a kohéziós alapokat eredetileg 15 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 17,5 százalékkal csökkentették volna a jelenlegi kerethez képest. Lengyelország és a térség többi országai is sok milliárd euróval kisebb támogatáshoz juthattak volna.

Az RMF FM szerint a drasztikus csökkentéstől az Európai Bizottság azután áll el, hogy több uniós állam képviselője tiltakozott az ilyen megoldás ellen, mindenekelőtt Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint – a mezőgazdasági források esetében – Emmanuel Macron francia elnök. A politikusok a lengyel rádió szerint jelezték, hogy a költségvetést megvétózhatják.

Az RMF FM tudósítója szerint a kohéziós és a mezőgazdasági alapok helyett kevesebb pénz jut majd a tudományos kutatások és az innovációk támogatására. A kohéziós alapot továbbá is mindenekelőtt a bruttó hazai termék (GDP) számaihoz kötik, ami a közép-európai országoknak kedvez, nem pedig más, szociális jellegű mutatókhoz, mint például a munkanélküliségi ráta, ami viszont a dél-európai országoknak lenne előnyös – tudja az RMF FM.

A lengyel média értesüléseit megerősítette kedden Konrad Szymanski, aki a PAP hírügynökségnek elmondta: Varsónak „az utolsó pillanatban sikerült megvédenie a térség érdekeinek jelentős részét”. Figyelmeztetett viszont: az Európai Bizottság költségvetési tervezetének szerdai bemutatása csak az eleje lesz a 2020 utáni uniós költségvetésről szóló tárgyalásoknak.

Ezek majd „nagyon nehezek” lesznek, kontinensünk északi része „nagy nyomásnak van kitéve a vágások tekintetében, gyakran a populista, illetve nyíltan Európa-ellenes erők részéről” – mondta a diplomata. Fontos tényezőnek említette többek között a migrációs válságot, valamint a dél-európai országokban fennálló nagyarányú munkanélküliséget.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com