Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Közepes erejű földrengés volt Irán nyugati részében, legkevesebb 31 sérült

Legkevesebb 31 ember megsérült szerdán 5,2 erősségű földrengésben Irán nyugati részén, Sziszakht településen – számolt be az IRNA félhivatalos helyi hírügynökség.

Tizennyolc embert kórházba vittek, tizenhárom másikat a helyszínen láttak el. A fővárostól, Teherántól 700 kilométerre délre fekvő Sziszakhtban, ahol tízezren élnek, az emberek félelmükben kiszaladtak az utcákra. A térségből érkezett videofelvételeken az volt látható, hogy megrepedtek a házak falai. Egyes beszámolók szerint az elektromos ellátásban és a távközlésben adódtak gondok, de nagyobb károkról nem érkeztek jelentések.

A térségbe mentőcsoportokat vezényeltek.

Ugyanebben a térségben tavaly novemberben 7,3-as erősségű rengés volt, amelyben 530 ember meghalt, több mint nyolcszáz megsérült.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com