Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Törökország nem hagyja, hogy Trump diktáljon Irán ügyében

Törökország folytatja a kereskedelmet Iránnal az atomalku amerikai felmondása ellenére is.

Törökország folytatja a kereskedelmet Iránnal az ENSZ határozataival összhangban annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke a héten felmondta Washington részéről a perzsa országgal kötött atomalkut – mondta pénteken Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter.

Az egyoldalú kivonulás a megállapodásból nem teszi azt érvénytelenné, csupán kísérlet arra, hogy az egyik fél saját szabályai szerint diktáljon – fejtegette a miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek. Hozzátette, hogy Törökország számára Irán „baráti és testvéri” ország.

„Úgy véljük, hogy minél erősebb lesz Irán a térségben, annál erősebbé válik Törökország is, és minél erősebb Törökország, annál erősebb Irán is” – mondta a török gazdasági miniszter.

Irán 2015 nyarán egyezett meg az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, Kínával és Oroszországgal, Németországgal, valamint az Európai Unióval, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért cserébe. Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a szerződésből és rendeletben visszaállította az Irán elleni büntetőintézkedéseket. Trump szerint az egyezmény nem tudja megakadályozni, hogy Irán atombombát állítson elő.

(hvg.hu)


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com