Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Kínzási módszerek miatt ismert vezetője lesz a CIA-nek

Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta csütörtökön Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.

Hat demokrata párti szenátor a republikánus politikusokkal együtt szavazott Donald Trump elnök jelöltje mellett, így Gina Haspel lesz az Egyesült Államok történetében a CIA első női igazgatója.

A több mint három évtizede a hírszerzésnél dolgozó, 61 éves Haspelt jelölése óta sok bírálat érte, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak George W. Bush elnök által bevezetett, „megerősített módszerekkel folytatott” kihallgatásokban, és Thaiföldön ő irányította az egyik titkos amerikai börtönt, ahol ilyen módszerekkel – kínzásokkal – próbálták vallomásra bírni a terrorizmussal gyanúsítottakat.

A személyét és munkásságát érintő bírálatok és viták láttán Haspel még a szenátusi bizottsági meghallgatása előtt felajánlotta, hogy visszalép, de ezt Donald Trump elnök nem fogadta el. Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke a meghallgatás kezdetén közleményben hangsúlyozta, hogy Haspelnél „alkalmasabb jelöltet az elnök nem is választhatott volna a CIA irányítására, és az ügynökség történetében ő a legfelkészültebb jelölt”.

A hírszerzési bizottsági meghallgatáson – amely megelőzte a szenátus egészének csütörtöki voksolását – kedden már tudni lehetett, hogy Haspelt megszavazzák, ugyanis két befolyásos demokrata párti szenátor, a virginiai Mark Warner és az észak-dakotai Heidi Heitkamp már akkor jelezte, hogy egyetért az eddig a CIA igazgató-helyetteseként tevékenykedő Haspel jelölésével.

Mark Warner szenátor például aláhúzta: azért is támogatja Haspelt, mert „képes lenne ellentmondani az elnöknek, ha törvényellenes vagy erkölcstelen dolgot rendelne el, például a kihallgatásokon kínzási módszerek alkalmazását”. Haspel egy nyilvánosságra került levélben értesítette Warner szenátort, hogy a vitatott kihallgatási módszereket „a CIA-nak nem kellett volna alkalmaznia”, és CIA-igazgatóként a jövőben visszautasítana az „erkölcsi érzékével és etikai értékrendjével” ellentétes módszereket”.

Szerda este Donald Trump Twitter-üzenetben szögezte le jelöltjéről: „hihetetlenül felkészült”, és a szenátusnak azonnal meg kellene szavaznia a jelöltségét.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com