Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Aszad felszólította az amerikai katonákat, hogy menjenek haza

Az amerikai erőknek előbb vagy utóbb el kell hagyniuk Szíria területét – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a Russia Today (RT) külföldre sugárzó orosz tévéállomás csütörtöki adásában.

Az RT-nek adott interjúban Aszad hangsúlyozta, hogy visszafoglalják Szíriának azokat a térségeit is, amelyeket az amerikai támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai foglaltak el az ország északi és keleti részén. „Ez a mi földünk, a mi jogunk és kötelességünk felszabadítani” – szögezte le.

Mind mondta az amerikaiaknak tanulniuk kell az Irakban történtekből, és el kell hagyniuk Szíriát. Hozzátette: Irak amerikai megszállása is azzal végződött, hogy Washingtonnak ki kellett vonnia katonáit.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com