Szkripal-ügy – Moszkva kész segíteni Julija Szkripalt a hazatérésben

Oroszország kész minden segítséget megadni Julija Szkripal hazatéréséhez – jelentette ki Artyom Kozsin, az orosz külügyminisztérium tájékoztatási osztályának helyettes vezetője pénteken újságíróknak.

Kozsin örömét fejezte ki amiatt, hogy Julija Szkripal egy múlt héten közzétett videofelvétel tanúsága szerint él és vissza készül térni a hazájába, aminek elősegítéséhez, mint mondta, a moszkvai diplomáciai tárca „kész minden szükséges lépést megtenni”.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.

Szkripalékat időközben kiengedték a kórházból, és Julija múlt hét szerdán, a nyilvánosság előtt egy videofelvételen először szerepelve leszögezte: hálás az Oroszország nagy-britanniai nagykövetsége által felajánlott segítségért, de nem kíván élni vele. Ugyanakkor azt is elmondta, reméli, hogy egy nap majd hazatérhet Oroszországba.

Pénteki sajtórájékoztatóján Kozsin felháborítónak nevezte Kirill Visinszkij, a RIA Novosztyi Ukraina hírportál főszerkesztőjének letartóztatását. Hangoztatta, hogy Oroszország mindig segítséget nyújt állampolgárainak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május 15-én vette őrizetbe a kettős, ukrán és orosz állampolgársággal rendelkező Visinszkijt, aki ellen hazaárulás címén indult eljárás. Az újságíró a pénteki herszoni bírósági tárgyaláson Petro Porosenko ukrán államfőtől azt kérte, hogy fogadja el az ukrán állampolgárságról való lemondását, majd azért folyamodott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy tegyen lépéseket szabadon bocsátása érdekében, és hogy az orosz diplomáciai és konzuli képviseletektől jogi védelmet kaphasson.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com