Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke

Az Iszlám Állam részben visszafoglalta al-Bukamal városát

Az Iszlám Állam terrorszervezet részben visszafoglalta egyik korábbi fellegvárát, al-Bukamal városát Szíriai keleti részében – közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A szíriai belháború eseményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló OSDH közlése szerint az iraki határ közelében lévő város ellen szokatlanul heves támadást hajtottak végre a dzshadisták legkevesebb tíz öngyilkos merénylőt és négy, járműbe rejtett pokolgépet vetve be. A jelenleg is zajló harcok eddig több mint negyven ember életét követelték. Tizennyolc dzsihadista, köztük a tíz merénylő és a kormányerők 25 katonája esett el – közölte az OSDH.

Az OSDH úgy tudja, hogy már az utóbbi napokban is voltak összecsapások a térségben a damaszkuszi rezsim erői és a szélsőségesek között.

A város stratégiai jelentősége, hogy fontos útvonalon helyezkedik el, amely Irak és Szíria között teremt összeköttetést. Bukamalt tavaly novemberben foglalta vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Államtól. Az iszlamisták ezt követően visszaszerezték a várost, amelyből rövid időn belül ismét kiűzték őket.

Tavaly a szélsőségesek iraki és szíriai „kalifátusa” gyakorlatilag összeomlott, de a katonai vereség ellenére mindkét országban továbbra is aktívak. Az Iszlám Állam áttért a gerilla-hadviselésre, s továbbra is követ el szórványos támadásokat, miközben az iraki-szíriai sivatagos határtérséget használja olyan területként, ahová visszahúzódhatnak harcosai.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com