Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

„Nagyon fontos” dokumentumot írt alá Trump és Kim Dzsongun

„Nagyon fontos és meglehetősen átfogó jellegű dokumentumot” írnak alá – jelentette be Donald Trump romániai idő szerint reggel fél 9 után, de az nem derült ki, hogy mit tartalmaz a dokumentum.

Kim Dzsongun arról beszélt, történelmi súlyú találkozó ez, és háláját fejezi ki az amerikai elnökkel szemben. Trump újságírói kérdésre úgy felelt: „hagyon, nagyon hamar” megkezdődik az amerikai denuklearizáció, de arra nem bólintott rá, hogy ez száz százalékos lenne.

Amikor a korábban fogva tartott, és hazaengedése után elhunyt amerikai diákról, Otto Warmbierről kérdezték, szintén nem válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy Kim Dzsongunt meghívják-e Washingtonba, Trump igennel felelt.

Sokat tanultak egymás országáról, Kim Dzsongun nagyszerű tárgyalófél, tehetséges ember, és nagyon szereti az országát – mondta el újságírók kérdésére Donald Trump a találkozó helyszínéül választott épület előtt, ahol többször is kezet fogott a koreai vezetővel, majd elbúcsúztak egymástól.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com