Az EP szakbizottsága megszavazta a Magyarország elleni eljárás megindítását

Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A 60 tagú testületben 56 képviselő vett részt szavazáson: 37-en a számos ponton módosított tervezet mellett voksoltak, 19-en ellene, senki nem tartózkodott. A szöveghez mintegy 260 módosító indítványt nyújtottak be, a Fidesz-KDNP-s politikusok önálló elterjesztéseit szinte kivétel nélkül elvetették.

A Judith Sargentini holland zöldpárti jelentéstevő által összeállított dokumentumban leszögezték: a LIBE-nek aggodalmai vannak az alkotmányos és a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, az adatvédelemmel kapcsolatban, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, illetve a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A jelentésben, amelynek csak később lesz elérhető a teljes végleges szövege, számos más kérdés mellett kitértek arra is, hogy Magyarországon korlátozták a alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen, továbbá bírálták például a közbeszerzési gyakorlatok hiányosságait is. Rámutattak, hogy az uniós alapértékek megsértésének kockázata más tagországokra és az EU-n belüli kölcsönös bizalomra is kihatással van. A képviselők szerint „kedvezőtlen irányban befolyásolja az unióról kialakult képet a magyar helyzet, és világszerte hitelteleníti az alapjogok, az emberi jogok és a demokrácia melletti európai kiállást”.

Sargentini kijelentette: „Súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak, ezért lép közbe a parlament.” Hozzátette, az összeállítás során egyebek mellett az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság, az Európa Tanács, az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint nemzeti és nemzetközi bíróságok szakértői véleményeiből dolgoztak.

Gál Kriszta: hazugságokat tartalmaz a szöveg
Gál Kinga fideszes képviselő a szavazást követő rövid sajtótájékoztatóján közölte, teljesen biztosak voltak benne, hogy a baloldali többségű bizottság el fogja fogadni a „ténybeli tévedéseket, csúsztatásokat, hazugságokat” tartalmazó szöveget. Ugyanakkor reménytelinek nevezte, hogy nem jött össze a kétharmados többség, amit kedvező jelként értékelt az őszi plenáris szavazásra nézve.

Elismételte emellett korábbi álláspontját, miszerint a jelentés egyértelmű bosszú a Fidesz választási győzelme miatt, valamint büntetés, amiért a kormány kiáll következetesen a jelenlegi migrációs politikája mellett. Sérelmezte emellett, hogy szerinte a „másik fél nem hallgattatott meg”, továbbá kettős mércét emlegetett.