Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Vérlázító politikai ítéletet hozott a román bíróság

A román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki, továbbá 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a két székely fiatalembert, akikkel szemben 2015 decemberében indult koncepciós jellegű terrorvád.

2017. április 7-én a Bukaresti Táblabíróság ugyan az ítéletében már rámutatott az ügyészség által megfogalmazott vádak képtelenségére, ám az önrendelkezésért küzdő székely hazafiakkal példát kíván statuálni a román hatalom.

A Jobbik ezúton felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt, hogy haladéktalanul kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a két magyar állampolgár ügyében ne a román politikai akarat, hanem az igazság érvényesüljön – írja közleményében Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

Azzal gyanúsították őket, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádén.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com