Megépülhet a britek első űrkikötője

Skóciában épülhet meg a britek első űrkikötője. Ráadásul nagyon sietnek, mert 2020-ban már indítani akarják az első rakétákat.

Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér – írta a BBC. A brit űrkutatási hivatal (UK Space Agency) közleménye szerint a műholdakat szállító rakéták függőleges irányú fellövésére a legalkalmasabbnak az A’Mhoine-félszigetet találták. Az űrügynökség 2,5 millió fontot (912 millió forint) biztosít az űrkikötő építésére a Highlands and Islands Enterprise-nak. Minél hamarabb, már a 2020-as években el akarják indítani az első rakétákat.

„A brit földről induló első űrrakéta visszaszámlálása ezennel megkezdődött. Az Egyesült Királyság szándéka, hogy az ország űrszektora a világ űriparának 10 százalékát tegye ki 2030-ra. Büszkék vagyunk, hogy bennünket választottak, hogy segítsük a célt megvalósítani” – mondta Patrick Wood, az együttműködésben részt vevő amerikai repülőóriás, a Lockheed Martin képviseletében.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com