Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Vendégmunkások haltak meg egy tűzesetben Szocsiban

Leégett egy ideiglenes lakóépület a dél-oroszországi Szocsiban hétfő hajnalban, a tűzben legkevesebb nyolc ember – hét felnőtt és egy gyerek – életét vesztette, további három pedig megsérült.

A város polgármesteri hivatalának közleménye szerint az áldozatok a Független Államok Közösségéből (FÁK) érkezett bérmunkások voltak. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK), amely az ügyben halált okozó gondatlanság címén indított vizsgálatot, arról számolt be, hogy

a halottak között egy gyerek, a sérültek között pedig egy 16 éves serdülő is van.

A városi hatóságok szerint a tűz a szomszédos étkezde napellenzőjéről terjedt át a lakóépületre. Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a lángok egy grillsütőből terjedtek el. A tragédia a vasutak tulajdonában lévő területen történt.

A hétfő hajnali oltásban 60 tűzoltó vett részt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com