A Magyar Ízek Utcájában, a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó gasztronómiai programon a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is augusztus 18. és 20. között – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A rendezvényt kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre – mondta el a műsorban Novotny Antal, a rendezvény főszervezője, hozzátéve, hogy ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és termelő mutatkozik be a fesztiválon. Ennek jegyében a vendéglátósok is egy-egy olyan emblematikus, intenzíven fűszeres ételt készítenek, amely a bemutatott fűszerek felhasználásával készül – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy a gasztrofesztiválon a közönség elsőként kóstolhatja meg Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt és cukormentes tortáját, a Három kívánságot is, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipója is kóstolható lesz.
Elmondta, hogy a versenyre a magyar pékek három kategóriában nevezhettek, innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában hirdettek termékversenyt. Így a Magyar Ízek Utcájában a Szent István-napi győztes fehérkenyér mellett az érdeklődők megkóstolhatják az innovatív kategória legjobbját, a mézalmás rozskenyeret, valamint a teljes kiőrlésű kategória nyertes kenyerét is, amely tönköly, rozs és zablisztből készült.
Beszélt arról is, hogy a fesztiválra olyan nem professzionális “főző embereket” és meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek, lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek – emelte ki a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Novotny Antal, a rendezvény főszervezője.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek