Az Irakban és Szíriában a dzsihadisták ellen harcoló nemzetközi szövetség beismerte csütörtökön, hogy 1061 polgári személyt ölt meg 2014, az Inherent Resolve fedőnevű hadművelet kezdete óta.
„A szövetség összesen 29 920 légicsapást hajtott végre 2014 augusztusa és 2018 júliusa óta” – áll a szövetségesek közleményében. „Ezalatt az időszak alatt a rendelkezésre álló információk szerint a szövetség becslése szerint legalább 1061 polgári személyt öltek meg nem szándékosan a légicsapások”.
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség közölte, hogy júliusban fejezte be a vizsgálatot 18 állítólagos polgári áldozat ügyében, ebből 15 bejelentés bizonyult valótlannak. Három másik, iraki és szíriai célpontok ellen 2017. január 4. és 2018. június 13. között végrehajtott tüzérségi támadásokra vonatkozó bejelentés esetében a vizsgálat két polgári áldozatot és két sebesültet talált.
Július végén 216 bejelentést vizsgálata volt folyamatban. A világszerte elkövetett légitámadások polgári áldozatait összeszámláló Airwars civil szervezet becslése szerint a szövetségesek legalább 6575 civilt öltek meg, jóval többet, mint amennyit elismertek.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek