Macron javítaná az EU kapcsolatát Oroszországgal

Az Európai Uniónak stratégiai partnerségre kell törekednie Törökországgal, a többi között védelmi kérdésekben is, s korszerűsítenie kell a hidegháborút követően kialakított kapcsolatait Oroszországgal – jelentette ki csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő Helsinkiben Sauli Niinistö finn elnökkel közös sajtótájékoztatóján.

A mi érdekeinket szolgálja, hogy az EU stratégiai viszonyt alakítson ki Törökországgal és Oroszországgal, ami stabilitást teremt, s ez hosszú távon kiszámíthatóvá és erősebbé teszi a viszonyt az Európai Unióval – hangsúlyozta a francia államfő, aki hangsúlyozta, hogy Moszkva és Brüsszel kapcsolatait korszerűsíteni kell.

Mint mondta, a régi megszokások „hibákhoz és félreértésekhez vezettek az utóbbi két évtizedben”. Hozzáfűzte: ez olyasmi, amiről májusban tárgyalt orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal Szentpéterváron.

„Úgy vélem, az olyan kérdésekben, mint a kiberbiztonság, a védelem, vagy a stratégiai viszonyok, elképzelhető az új kapcsolatok körvonalazódása Oroszország és az Európai Unió között, ami összeegyeztethető azzal az iránnyal, amely felé Európa most is halad” – emelte ki Macron.

„Érdekünkben áll a teljes régió stabilitása” – tette hozzá.

Macron arról is beszélt, szeretné, ha Svédország és Norvégia is csatlakozna a francia biztonsági kezdeményezéshez. Finnország a múlt héten jelezte belépési szándékát, míg korábban kilenc európai ország csatlakozott. Niinistö kijelentette: „Európa kezd több felelősséget érezni biztonságáért”. Hozzáfűzte: „Ha hirdetni szeretnénk a számunkra fontos értékeket, úgy erősnek kell látszanunk”.

Macron szerint Franciaország és Finnország „kisebb nézeteltérések” ellenére azonos állásponton van biztonsági kérdésekben.

A francia elnök beszédében hangsúlyozta: „át kell gondloni az európai biztonságpolitikai felépítményt”. Macron mindemellett megjegyezte, hogy a „NATO továbbra is fontos szövetség marad”.

Macron azt szeretné, ha Európa felelősséget vállalna saját védelméért, hogy nem támaszkodna túlzottan az Egyesült Államokra.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com