Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

Irán fegyverarzenálja fejlesztésére készül

Irán ballisztikusrakéta- és robotrepülőgép-arzenálja fejlesztésére készül, illetve új generációs harci repülőgépek és tengeralattjárók beszerzését fontolgatja – adta hírül az IRNA iráni állami hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva szombaton.

Mohammad Ahadi nemzetközi kapcsolatokért felelős védelmi miniszterhelyettes rámutatott, hogy a nemzetközi szankcióknak nem sikerült megakadályozniuk az iszlám köztársaság hadiiparának fejlődését.

„Rendelkezésünkre áll a szükséges infrastruktúra, már csak a kutatás-fejlesztés hiányzik” – tette hozzá Ahadi. „Fel kell fejlesztenünk a védelmi ipart, és ehhez rendelkezésünkre áll a magas színvonalú háttértudás, illetve több tízezer mérnöki és technikai végzettségű szakember” – magyarázta.

Irán azt állítja, hogy vitatott rakétaprogramja kizárólag védelmi célokat szolgál. Az iszlám köztársaság korábban többször leszögezte: sem az Egyesült Államok, sem az európai országok kedvéért nem hajlandó tárgyalni erről. A teheráni kormány rámutatott, hogy rakétaprogramja nem áll összefüggésben a 2015-ös többhatalmi atomalkuval. Washington május elején felmondta a nemzetközi szerződést arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja magát abban vállalt kötelezettségeihez. Donald Trump amerikai elnök jelezte: kész újratárgyalni a megállapodást, de egy jövőbeli egyezménynek a nukleáris kérdésen kívül hosszú távra és átfogóan rendeznie kell az iszlám köztársaság közel-keleti szerepvállalását és rakétaprogramját is.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com