Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Szíriai célpontokat támadtak izraeli harci gépek

Izraeli harci repülőgépek szíriai célpontokat támadtak kedden – jelentette a helyi sajtó és egy megfigyelő szervezet.

A szíriai állami média szerint a Libanon fölött nagy magasságban haladó repülőgépekről több rakétát indítottak a kormány ellenőrzése alatt álló területre az ország középső és nyugati vidékén, Hama és Tartúsz tartományban. Egy ember életét vesztette, négyen megsebesültek, de öt rakétát sikerült lelőni. A SANA szíriai hírügynökség szerint szíriai katonai állásokat ért támadás alkonyatkor.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat robbanásokról adott hírt a két helyszínen, ahol szerinte iráni katonai létesítmények vannak. A szervezet „anyagi károkról” tud.

Izrael kormánya a múlt héten leszögezte, hogy meg fogja akadályozni Irán katonai jelenlétének megszilárdulását Szíriában. (MTI)


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com