VARSÓ | A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző – mondta a néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.
Manfred Weber abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az EPP vezetése csütörtökön és pénteken Varsóban tartja egyik kihelyezett ülését, az EP-választásokat megelőző kampány keretében. Weber az EPP számára megterhelőnek nevezte a Fidesz által „az utóbbi időben tett lépéseket”, többek között abszurdnak minősítve a CEU helyzetét. Jelezte: március 20-áig a frakció törekedni fog a problémák megoldására.
„Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik” – húzta alá. „Nekik kell jelezniük, hogy maradni szándékoznak az EPP-ben” – fűzte hozzá. Felidézte: az EPP alapítói „mindig az együttműködés és a kompromisszum mellett álltak ki”.
Ehhez viszont kétoldalú készség szükséges – jegyezte meg.
„Meg kell mondanom, hogy most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor részéről nem látok kompromisszumkészséget”
– fogalmazott Weber.
Szerinte a következő napok utolsó esélyt jelentenek a Fidesznek, hogy „megmutassa arra való hajlandóságát, hogy azon család része legyen, amelyben kompromisszumokat kötnek”.
„Március 20-áig az összes megoldás az asztalon van”
– tette hozzá.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az EP-választások után feltehetőleg a mainál kevesebb mandátummal rendelkező EPP nyit-e új pártok, például a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) felé, Manfred Weber leszögezte: a frakció lengyelországi partnere az ellenzéki Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt.
Örömét fejezte ki, hogy öt lengyel ellenzéki párt – köztük a PO – Európai Koalíció (EK) nevű szövetségként indul az EP-választáson.
„Ez világos döntés elé állít (mindenkit), hogy az ország hosszú távon a +polexit+ (az EU-ból való lengyel kilépés) irányában haladjon vagy sem” – jelentette ki. Úgy látja: az ellenzéki szövetség az Európa-párti Lengyelország mellett áll ki.
Arra a kérdésre reagálva, hogy Lengyelország a kilépés felé tart-e, Weber nyugtalanítónak nevezte „a Brüsszel-ellenes, az EU-n belüli együttműködés ellen irányuló légkört”.
Úgy látta: erősíteni kell az uniós intézményeket, védeni kell az elért eredményeket.
„Ezt megteszi a mi partnerünk, a PO” – jegyezte meg manfred Weber.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek