Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

Az elnöki hivatal a reform kerékkötője

Az elnöki hivatal kézi irányítással akadályozza az igazságügyi reform végrehajtását, írja szakvéleményekre hivatkozva a Gazeta.ua.

A portál által idézett vélemények szerint az ukrán államfői kabinet mondja meg a legfelső igazságszolgáltatási szervnek, hogy mit csináljon. Igazság szerint ez egy független bírói önkormányzat elvén működő szerv kellene, hogy legyen, ám valójában közvetlen az elnöki hivatal kézi irányítás alatt áll. Ezért fordulhatott elő, hogy a Majdan idején jeleskedő bíráknak csupán 10 százalékát váltották le, a többiek a helyükön maradtak. Országos viszonylatban ezernyi bírát kellene rács mögé dugni korrumpáltságuk, részrehajlásuk miatt, de eddig egyiknek sem esett baja, élnek és tovább űzik bűnös mesterkedéseiket. A reform meghirdetése óta mindössze 23 új bírát neveztek ki, valamennyit a Legfelső Bíróság kötelékébe.

A fellebbviteli bíróságra viszont egyetlen egy új ember sem került, ami a portál szerint teljes abszurditás. Vannak olyan járások, amelyekben egyáltalán nincsenek bírák. Öt év óta senkit nem neveztek ki, holott pályázati úton kellene meghirdetni ezeket az állásokat. A bírák 8 százaléka alkalmatlannak lett minősítve, ezért meneszteni kellett volna őket, ám többségük máig a helyén maradt. Komoly gondok vannak az igazságszolgáltatás legfelső instanciáin is. A korrupció ellenes bíróság 39 tagjelöltje között is van néhány alkalmatlan. A Legfelső Bíróságon viszont 16 tisztességtelen „szaktekintély” osztja az ítéleteket. Nem véletlen, hogy Marie Jovanovich, az USA ukrajnai nagykövete javasolta, hogy az ukrán igazságügyi rendszer széthullásának megakadályozására kapjon nagyobb hatalmat a Becsületügyi Polgári Tanács.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com