Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Értékét vesztette az ukrán gazdaság

Porosenko elnökségének ideje alatt az ukrajnai részvények értéke két-háromszorosára csökkent, írja a golos.ua.

Ezt Alekszej Jakubin politológus jelentette ki. „Vegyük például a dollár árfolyamát. A hrivnya ez idő alatt két és félszeres értékcsökkenést ért el. Ukrajna GDP-je 2013-ban – 2014 elején mintegy 160 milliárd dollár volt. És most körülbelül 90 milliárd dollár”, fejtegette ki a politológus. Kétszer kevesebbet érnek a vállalkozásokba, ingatlanokba fektetett részvények is. Az ukrán lakosság jövedelme jelentősen csökkent, ami többek között a donbaszi konfliktus számlájára írható, amely sehogy nem ér véget.

Emlékeztetőül: egyre rosszabb Ukrajna megítélése, jelenleg Szíriával és más harci cselekményektől szenvedő országokkal egy sorban említik.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com