Klicsko egyelőre Kijev vezetője marad

Az ukrán Miniszteri Kabinet nem hajlandó foglalkozni a Vitalij Klicsko menesztésének ügyével, közölte az obozrevatel.com.

A hírről Vaszilij Rjabcsuk, Grojszman sajtótitkára számolt be. Mint elmondta, a kormány a jelenlegi felállásban már nem hajlandó döntést hozni Kijev polgármesterének ügyében.

Klicsko menesztését a főváros állami közigazgatásának elnöki posztjáról Andrij Bogdan, az elnöki hivatal vezetője indítványozta.

Szerinte Klicskót elbocsáthatja az államfő a Kijevi Állami Közigazgatás elnöki székéből, mégpedig a Miniszteri Kabinet döntése alapján. Az egykori bokszoló egymaga tölti be a polgármesteri és a közigazgatás elnökének tisztségét.

Zelenszkij azonban a kettőt szét kívánja választani, és a tényleges hatalmat és irányítást az általa megbízott közigazgatási elnökre ruházni. Klicsko válaszul megfenyegette Zelenszkijt, a tervét botrányosnak, Janukovics módszereihez hasonlónak minősítette, és emlékeztette rá, hogy a legutóbbi Majdan is a fővárosban kezdődött.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com