Komolytalannak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azokat a washingtoni és brüsszeli állításokat, amelyek szerint eredményre vezettek a Moszkva nemzetközi elszigetelésére irányuló kísérletek.
Az orosz diplomácia vezetője egy, a fővároshoz közeli Szolnyecsnogorszkban megrendezett ifjúsági fórumon beszélt.
„Amikor az ENSZ Közgyűlésének munkáját elemezzük az éves közgyűlések után, könnyen arra a megállapításra jutunk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének túlnyomó többsége Oroszországéval megegyező álláspontot képvisel, ezért arról beszélni, hogy Washington vagy Brüsszel Oroszország úgynevezett elszigetelésére irányuló politikája bármilyen eredménnyel járna, megítélésem szerint egyszerűen komolytalan a jelenlegi helyzetben”
– nyilatkozott Lavrov.
Kérdésre válaszolva, egyéb tervezett nemzetközi találkozóiról szólva elmondta, hogy a közeli napokban Moszkvába várják Heiko Maas német külügyminisztert. Megismételte, hogy Oroszország kész a párbeszédre a vitás kérdésekben az egyenjogúság, az egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása és az érdekek egyensúlya alapján.
Elmondta, hogy az orosz külpolitikai koncepció célja alapvetően azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek elősegítik Oroszország biztonságos környezetét, gazdasági fejlődését és szociális problémáinak megoldását. Úgy vélekedett, hogy „a külpolitikai fronton” elért orosz sikereket, amelyek az országon belül elért sikereket tükrözik, még Moszkva rosszakarói is elismerik.
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- További háborús hírek