Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Putyin szimmetrikus válaszadásra adott utasítást az amerikai fegyverkísérlet után

Arra utasította az orosz kormányzati szerveket Vlagyimir Putyin elnök, hogy mérjék fel a módosított amerikai manőverező robotrepülőgéppel elvégzett kísérletből fakadó kockázatokat, és „készítsenek elő szimmetrikus választ” – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

Az orosz biztonsági tanács pénteki tanácskozásán kiadott elnöki utasítás a védelmi és a külügyminisztériumra, valamint több más állami intézményre vonatkozik.

Az Egyesült Államok vasárnap tesztelt először egy szárazföldi telepítésű, mintegy 500 kilométeres hatótávolságú „szárnyas rakétát”, azt követően, hogy augusztus 2-án felmondta az 1987-ben aláírt, a közepes és a rövidebb hatótávolságú, szárazföldi állomásoztatású nukleáris eszközök felszámolásáról szóló egyezményt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com