Kiderült, mit tett a Viking ukrán kapitánya a mobiljával az ütközés után

Sem üzenetet, sem fotókat nem törölt a Viking Sigyn ukrán kapitánya a telefonjáról, miután a szállodahajó május 29-én nem sokkal este kilenc óra után a Dunán nekiütközött a Hableánynak és elsüllyesztette a városnéző hajót.

Az Index információja szerint a legfrissebb rendőrségi jelentés úgy fogalmaz, hogy „a készülékből kinyert hívás-forgalmi adatok, valamint az üzenetküldő alkalmazások adatai alapján, a vizsgált eszközön megtalálhatók a baleset időpontját követő időszakban információk. Az adatmentésekből készült kivonat alapján a készülékből nem töröltek adatokat.”

A rendőrség a 64 éves férfit először május 31-én vette őrizetbe, az ügyészség pedig kezdeményezte a letartóztatását, ám a bíróság június 1-jén úgy döntött, hogy a hajóskapitány óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

A döntés után nem sokkal jelentek meg az első információk arról, hogy a kapitány üzeneteket törölt a telefonjáról. A sajtóhíreket aztán a Fővárosi Főügyészség a saját honlapján erősítette meg. Június 6-i közleményükben azt írták, hogy

„a nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya jelen ügyben az ütközés után a telefonjáról adatokat törölt. Fenti tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségfellebbezése indokolásának kiegészítésében a bíróságot – még a mai napon – tájékoztatja és a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik.”


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com