Végveszélybe került Ukrajnában a földgázkitermelés, mivel a meglévő lelőhelyek kiaknázottsága elérte a 85-90 százalékot, áll a segodnya.ua írásában.
Az Ukrgazdoböcsa, állami gázkitermelő cég a múlt évben rekord nagyságúra növelte a teljesítményét: 15,5 milliárd köbméter gázt termelt, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy teljesítse a kormányprogramban megkövetelt húszmilliárdos mennyiséget. Az alulteljesítést Andrej Favorov a Naftogaz elnöke azzal magyarázza, hogy kimerülőben vannak az ország gázlelőhelyei, ami miatt évi másfél milliárd köbméterrel csökken a hozamuk.
A 15,5 milliárdos rekord teljesítményt új lelőhelyek feltárása révén sikerült elérni.
Ám szerinte ez a maximum, ennél többre képtelenség elérni a kimerülőfélben lévő lelőhelyek hozamának folyamatos csökkenése miatt.
Andrij Zakrevszkij gázipari szakértő szerint az ukrajnai lelőhelyek tartaléka nem több 85 milliárd köbméternél, a kitermelése pedig ezer köbméterenként 60 dollárba kerül, aminek 70 százalékát az állami adóterhek képezik. Az önköltséget csakis új és korszerű bányászati technológiák bevezetésével lehet csökkenteni.
A meglévő technológia elavult, a nehezen elérhető rétegekből, 6 kilométernél mélyebbről való kitermelésre tett minden egyes lépés megduplázza a költségeket. Ez oda vezethet, hogy az említett mélységben lévő 350 milliárd köbméterre becsült földgáz kitermelése során ezer köbméterenként 250 dollárra nő az önköltség. Az ennél mélyebb rétegekben meglévő készletek kiaknázásának ön költsége pedig még ennél is jóval magasabb lesz. Tehát az olcsóbb földgázról csak akkor lehet majd szó, ha az állam hajlandó lesz beruházni a kevésbé költséges és korszerű technológiákba.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek