Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök márciusban találkozhatnak, amennyiben sikeres lesz az Ukrán-Magyar Közös Gazdasági Együttműködési Bizottság jövő havi ülése – idézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az Ukrinform.net-re hivatkozva a HVG.
A megbeszélést Budapesten tartják majd.
A portál azt írja, hogy egy esetleges új határátkelőhely építéséről, és egyéb infrastrukturális projektekről lesz szó, illetve várhatóan kitérnek több, a mezőgazdaság és az egészségügy területét érintő megállapodásra is.
Szijjártó pénteken Kijevben tárgyalt, ahol Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelvének egyidejű megőrzésének lehetőségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit.
A beszélgetés után a magyar külügy vezetője Dmitro Kulebe ukrán miniszterelnök-helyettessel tartott közös sajtótájékoztatót. Ezen azt közölte:
„Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni, mi pedig azt szeretnénk, ha a Kárpátalján élő magyarok megőrizhetnék magyar anyanyelvüket. Szerintünk ezt a két célt egyszerre is el lehet érni.”
Elmondta, ismertette az erre vonatkozó magyar javaslatokat Anna Novoszad ukrán oktatási miniszterrel, akivel abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek