Koronavírus: a rendőröket és a nemzeti gárdistákat is letesztelik

A belügyminisztérium rendelkezik a tömeges teszteléshez szükséges minden eszközzel és felszereléssel – jelentette ki Anton Herascseno belügyminiszter-helyettes.

A rendőrség kötelékében szolgáló zsarukat és a Nemzeti Gárda katonáit a belügyminisztérium egészségügyi intézményeiben vetik alá a koronavírus tesztnek.

„Saját egészségügyi rendszerünk van, beszereztük a szükséges teszteket és a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges berendezéseket is. Rendelkezünk a tömeges teszteléshez szükséges minden eszközzel és felszereléssel” – fogalmazott Herscsenko.

A belügyminiszter-helyettes emlékeztetett arra, hogy az ukrán parlament május 7-én elfogadta a tömeges tesztelésről szóló törvényt. A jogszabály értelmében, kötelező Covid-19-re tesztelni az egészségügyi dolgozókat, rendőröket, nemzeti gárdistákat, akiket bevontak a járvány elleni védekezésbe.

„Az országos karantén elrendelése jó döntés volt, ugyanis sikerült a kezünkben tartani a helyzetet. Ezzel időt nyertünk arra, hogy Ukrajna felkészüljön a járvány hatékony kezelésére. Lélegeztető gépből is egyre több van az országban. Az orvosok felkészültek és tudják a dolgukat. Lassan, de biztosan kifelé lábalunk a betegségből”

– fogalmazott a politikus.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com