Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel videopályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága

Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából – az erős magyar közösségek és a nemzeti összetartozás éve keretében – fiataloknak szóló videopályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Milyen jó, hogy itt vagyunk címmel.

Az államtitkárság kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a pályázat célja, hogy megemlékezzenek a trianoni békediktátum századik évfordulójáról, és a járványügyi helyzet miatt szinte mindenhol elmaradó június 4-i ünnepségek helyett a virtuális térben erősítsék a világ magyarságának határokon átívelő összetartozását.

Meséljük el együtt, milyen jó, hogy itt vagyunk – 100 év után is a Kárpát-medencében és a nagyvilágon – ezzel a gondolattal, az Ismerős Arcok Nélküled című dalának, az összmagyarság „nem hivatalos himnuszának” közismert sorával fordulnak a magyar fiatalokhoz szerte a világon. Azt kérik, kérdezzék meg szüleiket, nagyszüleiket, mondják el barátaikkal, a szomszéd nénivel, az osztályfőnökkel vagy bárkivel, mit jelent a nemzeti összetartozás.

A pályázatra 10-25 év közötti külhoni és anyaországi fiatalok jelentkezhetnek olyan, telefonnal vagy akár kamerával készült alkotással (kisfilmmel vagy videoüzenettel), amelyben bemutatják, mit jelent számukra az összetartozás.

A fiatalok három korcsoportban – 10-14 évesek, 15-18 évesek, 19-25 évesek korosztályában – jelentkezhetnek. Az alkotások hossza minimum 15 másodperc, maximum 5 perc lehet.

Az elkészült anyagokat az [email protected] címre kell elküldeni, bármilyen fájlküldő rendszeren keresztül. A beküldött anyagokon fel kell tüntetni az alkotó nevét, életkorát, az alkotás címét (ha van), a készítő elérhetőségét, a rögzítéshez használt eszköz típusát. A jelentkezési határidő: május 25-e éjfél, a pályamunkákat nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem a diaszpórából is várják.

A legjobb alkotás készítője mindhárom korcsoportban 300 ezer forint összegű pénzjutalomban részesül, valamint értékes különdíjakkal jutalmazzák a nemzeti összetartozás üzenetét legjobban, legkreatívabban kifejező alkotásokat.

A legszínvonalasabb pályaműveket 2020. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a nagyközönségnek is bemutatják – közölte az államtitkárság.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com