Magyar-román-ukrán program indult a Felső-Tisza és mellékfolyói ökológiai állapotának felmérésére – közölte a nagyrészt európai uniós támogatású program szakmai koordinátora, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 keretében elnyert támogatás segítségével indul el a két évig tartó szakmai projekt.
A szakemberek felmérik a Tisza felső szakasza, illetve mellékfolyóinak szennyezőforrásait, értékelik a folyók ökológiai állapotát és elvégzik „a közösségi jelentőségű és invazív fajok összehangolt vizsgálatát” a határokon átnyúló térségében.
A program végén a szatmárnémeti és ungvári székhelyű partnerszervezetek bevonásával elkészülő szakmai tanulmány a remények szerint hozzájárul a természeti értékek sikeres védelméhez és a határokon átnyúló Tisza és mellékfolyói vízminőségének javításához – olvasható a kormányhivatal közleményében. A projekt 505 ezer eurós (174 millió forint) költségvetésének 90 százalékát az Európai Unió biztosítja.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek