Romániában meghaladta a 17 900-at a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma. Vasárnap ismét több mint ezer koronavírus-fertőzést azonosítottak.
A múlt héten sorra dőltek meg a napi rekordok, és végül összességében több mint hétezer háromszáz beteget azonosítottak. Ez közel ötvenszázalékos növekedést jelent az előző, egyébként szintén rekord esetszámú héthez képest is – ismertette a helyzetet Demeter Katalin, a közmédia tudósítója.
Egyáltalán nem biztatók a mutatók, de a hatóságok, egészségügyi szakemberek sem derűlátók – mondta. Folyamatosan arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, főként a távolságtartást és a maszkviselést. Ellenkező esetben nem várható a helyzet javulása, és ez hamarosan az egészségügyi rendszer túlterhelését okozhatja. A súlyos betegek ellátása már most is gondot okoz.
Vasárnapra már háromszázötvenen voltak az intenzív osztályokon, Bukarestben már napok óta, de mostanra szinte minden régiós központban, így Temesváron, Kolozsváron és Jászvásáron is hiány van az intenzív ágyakból.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek